A Bír-Lak
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
A Full-House - vagy ahogy Magyarországon futott, a Bír-Lak - egy igen különös családról szólt. Három felnőtt férfi nevelt három kislányt, és állandóak voltak a galibák, de a nevetés is. Az apát, Danny Tannert Bob Saget játszotta. Olyan férfit kellett megformálnia, aki nemrég egy tragikus autóbalesetben elveszítette feleségét, és egymaga maradt a világban, mit sem tudva a gyermeknevelés fortélyairól, pláne nem a lányok gondozásáról. D. J., Stephanie, Michelle és ő voltak csak egymásnak, no meg persze a barátja, Joey (akit Dave Coulier játszott) és a sógora, Jesse (John Stamos), akik - bár minden tőlük telhetőt megtettek a családért, mégis - folyton humoros helyzetekben találták magukat. Hármójuknak nem volt túl sok közös pontjuk. Danny a tévében dolgozott bemondóként, Joey humoristának képzelte magát, és emellett befektetésekkel üzletelt, Jesse pedig rock and roll énekes akart lenni - javarészt mérsékelt sikerrel. Ugye, micsoda kavalkád? Egyáltalán nem csoda, hogy valami különös, valami megdöbbentő és valami megható mindig történt. A férfiaknak kellett volna nevelniük a kislányokat, ehelyett a picik voltak azok, akik igazán összefogták a családot.

Amikor a sorozatot 1987-ben sugározni kezdték, Mary-Kate és Ashley épp egyéves volt. Jelenereik nem álltak másból, mint hogy azt csinálták, amikhez éppen kedvük szottyant: aludtak a kiságyban vagy okosan néztek a kamerába. A stábnak is csak egyetlen feladata volt: figyelni a biztonságukra. Persze galibák így is adódtak, leginkább akkor, amikor a színészek azt a feladatot kapták, hogy cseréljenek pelust. Ugyan hogy lehet megmagyarázni egy pici babának, hogy ne rugdalózzon, amikor tisztába teszik? Vagy hogyan lehetne megakadályozni a kis Michelle-t abban, hogy talpra álljon, és megtegye élete első lépéseit?
Mert bizony így volt! Mary-Kate és Ashley a színészek és a stáb szeme láttár nőttek fel. Ott kezdtek el totyogni, és ott mondták ki az első érthető szavakat is!

A producerek elégedettek voltak. Az ikrek között csak a természetükben volt különbség, és ezt jól ki lehetett használni a forgatásokon. A forgatókönyvírók és a rendező már eleve úgy dolgoztak, hogy tudták, melyik jelenetet melyik lányra bízzák. Míg Ashley az érzékenyebb, érzelmesebb, addig Mary-Kate a vagányabb pillanatokban került kamera elé. Ash a komoly Michelle-r, Mary-Kate a kis huncutot játszotta. Mr. Boyett elmélete szerint a lányok személyeségére később is hatott, hogy a filmben milyen szerepet kaptak. Ashley a mai napig nyugisabb, megfontoltabb, komolyabb és céltudatosabb, míg Mary-Kate egy kissé szertelen-szeleburdi, izgága és nagyon szenvedélyes - olyan hölgy, akinek a szíve diktálja, hogy mit és hogyan tegyen.
Persze a kisbabáknek nehéz utasításokat adni, és főleg borzasztóan nagy feladat rávenni őket arra, hogy progukálják magukat, amikor éppen nincsen hozzá kedvük! Ilyenkor jól jött egy-egy csoki vagy sütemény, mellyel mosolyt csaltak az arcukra, és a kicsik bőszen vigyorogva totyogtak a kamera felé. Mary-Kate és Ashley lenyűgözte azt a tanárt, akik direkt az ő kedvükért rendeltek ki a forgatás helyszínére. A hölgy feladata volt elsajátíttatni velük a szerepet, és nemigen emlékszik olyanra, hogy csődöt mondott volna. A lányok könnyen és gyorsan megtanulták utánozni a szájmozgását, hamar rájöttek arra, hogy mit várnak tőlük, és a világ legtermészetesebb dolgaként játszottak.

A Bír-Lak első adásai után a lányok abszolút sztárokká váltak, elvarázsolták a nézőket, és rendeteden követelték, hogy még több szerepet kapjanak. Ez előttük még senkinek sem sikerült! A sorozet nézettsége rohamosan nőtt, és hamarosan bekerült a tíz legnépszerűbb show közé, oda, ahová csak a legnagyobb neveknek, a legprofibb show-maneket, komoly háttérrel rendelkező újságírókat foglalkoztató adásokna sikerült.
A ikrek édesanyja szerint az volt a titok nyitja, hogy az embereknek először nyílt arra lehetőségük, hogy hétről hétre láthassák, ahogy pici babák fejlődnek. Már előtte is tudták, hogy egy kölyökkutyus vagy egy kisgyerek az egész család számára vonzóvá teszi a filmeket, és ez Olsenenék esetében hatványozottan volt így.

A nézők imádták a sorozatot, hát még akkor menyire odavoltak, amikor megtudták, hogy Michelle-t nem is egy, hanem két kislány játsza! A lapok tele voltak a róluk szóló sztorikkal (ez azóta sincs másként), a rendező pedig kihasználta a helyzetet, és olyan jeleneteket is beleszőtt a filmbe, amikor mindketten egyszerre szerepeltek a kamera előtt. Előfordult például, hogy Michelle a Görögországban élő unokatestvérével találkozott, aki a megszólaláig hasonlított rá.
A lányoknak persze természetes olt mindez. Nemigen kellett őket noszogatni, sőt, sztárallürjeik sem voltak, mint sok más gyerekszínésznek. Annyira kicsik voltak, amikor elkezdték a filmezést, hogy nem tudták, a többi gyerek számára különleges az ő életmódjuk, és a népszerűséget is teljesen magától értetődően fogadták. Amikor otthonról elindultak a forgatás helyszínére, olyan volt, mintha az egyik családjukból a másikba mennének. Mindenki imádta őket, még azok is, akiknek nem volt feladatuk, hogy közvetlenül velük dolgozzanak. A stúdióban rengeteg játék várta őket, jókat lehetett szórakozni a többi gyerekkel, és azzal a golden retriverrel, aki a család kutyusaként ugrálta körbe a szereplőket. Comet jámboran tűrte, hogy a kislányok a bundájába túrnak, hagyta, hogy néha a hátára kapaszkodva próbáljanak lovagolni, és hálásan fogadta, hogy megvakargatják a füle tövét.
A szereplők gyakran látogatták meg az ikreket az öltözőjükben, amelyet direkt a kedvükért dekorálták ki, és raktak tele annyi játékkal, hogy a szünetekben sohasem unatkoztak, sőt otthon érezhették magukat. Mindig ment a tévé, olyan híres musicaleket néztek, mint a My Fair Lady vagy a West Side Story. Nem csoda, hogy már nagyon korán beléjük ivódott a zene szeretete, ezért később ők maguk is megpróbálkoztak a zenéléssel.
Olyan volt számukra, mintha bölcsibe jártak volna, bár a foglalkozások helyett forgatásokon vettek részt, az óvó néni helyett pedig az édesanyjuk vigyázott rájuk. Irigylésre méltó, ugye? Nem azért jártak oda, mert muszály volt, vagy mert óriási szükségük volt az így megkerett pénzre, hanem azért, mert jó helyen voltak, rengeteget tanultak, és közben élvezték is, amit csináltak. "A legjobb az volt, hogy észre sem vettük, hogy dolgozunk. Minden nap egy éredekes kaland volt, és annyira megszerettük a légkört, hogy szinte felháborodtunk, amiért hétvégenként nem volt forgatás" - kommentálta Ashley.